Jelenlegi hely

Síoktatás

Síoktatás Murauban
Tudásszintek: 

KEZDŐ

  • Felszerelés ismertetés
  • Léchez szoktatás játékos feladatokkal
  • Hegymenet
  • Egyenes siklás
  • Első kanyarfordulatok


KÖZÉPHALADÓ

  • Kanyarfordulatok
  • Részútsíklás
  • Támasztott lendület
  • Girland
  • Bevezetés a párhuzamos lécvezetésbe


HALADÓ

  • Párhuzamos lendület
  • Rövid lendület
  • Rövid karcolt lendület
  • HOsszú karcolt lendület
  • Body carving
Oktatás leírása: 

Síoktatásunknál a legnagyobb hangsúlyt arra fektetjük, hogy biztonságos körülmények között a legnagyobb odafigyelés mellett, játékos feladatokkal, vidám hangulatban fejlődjenek gyermekek és a felnőttek egyaránt. Nem lehet előre kijelenteni, hogy mennyi idő szükséges ahhoz, hogy valaki elsajátítsa a sízés alapjait és biztonsággal tudjon közlekedni a sípályákon. Ez nagyban függ a tanítvány mozgáskoordinációjától, sporthátterétől, korától és leginkább motivációjától és kitartásától.

Fontos, hogy az esetek nagy többségében csoportos oktatást alkalmazunk, melyek beosztásánál figyelembe vesszük a tanítványok korát, tudásszintjét, és természetesen a társaságban lévő ismerősöket illetve családtagokat próbáljuk azonos csoportba beosztani. 

Egyértelműen a magánórák során lehet a leggyorsabban fejlődni, hiszen kifejezetten csak egy személyre korlátozódik az oktató figyelme.

Fontosnak tartjuk, hogy minden tanítványunkkal egyénileg is foglalkozzunk mind mentálisan, mind pedig technikailag. Célunk, hogy minden hozzánk fordulóval biztonságos körülmények között szerettessük meg a havas sportokat, és lehetőségeihez, illetve képességeihez mérten minél biztosabb és alaposabb tudást adjunk át.

És hogy mit tapasztalhatsz síoktatásunk során ha velünk tartasz?
Biztonság, szemléltetés, változatosság, játékos gyakorlatok, érthető feladatok, fokozatosság, bíztatás, dicséret, versenyzés, jutalom! síoktatás

 

Síparadicsom tipp: 
  • Sífelszerelések, sílécek, botok és síbakancsok kiválasztása, leellenőrzése és felkészítése időben, jóval a sítúra időpontja előtt.
  • Megfelelő réteges öltözék kiválasztása. Inkább több legyen, mint kevesebb!
  • Speciális aláöltözet használata ajánlott, hiszen a nem megfelelő izzadság elvezető pólókban könnyedén megfázhatunk.
  • Síszemüveg használata ajánlott minden időjárási körülmények között!
  • Bukósisak használata gyermekeknek kötelező, felnőtteknek ajánlott!
  • Protektorok használata ajánlott a már középhaladó vagy magasabb szinten lévő sízők esetében.
  • Óra, nyaklánc és egyéb ékszerek viselése nem ajánlott sízés közben.
  • Síbérlet lefotózása vásárlás után, mert így az elvesztett síbérletet könnyedén tudják pótolni és nem kell újat venni.
  • Oktatóinknál elsősegélycsomag van minden esetben, így arra nincs szükség amennyiben oktatáson vesztek részt.
  • Ajánlott, hogy minden szülőnél legyen telefon vagy valamilyen kommunikációs eszköz, melyen el tudjuk érni a sípályákon is.
  • Oktatás végére a szülők pontos érkezése, hogy a gyermeküknek ne kelljen várniuk rájuk.
  • Minden síútnál ajánljuk, hogy kössenek speciális, a sízést is magába foglaló balesetbiztosítást.
Árak: 

Áraink függenek az oktatás időtartamától, helyszínétől és az oktatáson résztvevők számától is. Pontos árak miatt ezért kérlek érdeklődj e-mailben vagy telefonon illetve keresd síkurzusainknál.